Idén 30 éves a Szicsek Pálinkafőzde

2018.augusztus 6. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Idén ünnepli 30. születésnapját a sokszorosan díjazott Szicsek Pálinkafőzde. A cég alapítója, id. Szicsek János három évtizeddel ezelőtt, 1988. június 28-án váltotta ki kisiparos-igazolványát, hogy – több évnyi szeszfőzde-üzemvezetői tapasztalattal a háta mögött – megvalósíthassa álmát, és önálló vállalkozásban kezdjen pálinkafőzdét üzemeltetni Tiszaföldváron.

Az azóta eltelt három évtized alatt a cég termékei több száz rangos díjban, hazai és nemzetközi elismerésben részesültek; a tavalyi Brillante Pálinka- és Párlatversenyen pedig elnyerte a Legjobb Kereskedelmi Főzde címet is. A hazai terjeszkedés mellett számos exportpiacon – így többek között Angliában, Kanadában, Szlovákiában, Romániában, Ausztriában – is megvetették lábukat.

Idén pedig épp a cég alapításának napján jelentették be a 2018. évi Pálinka Országkóstoló eredményét, amely alapján immáron a Szicsek Prémium Irsai Olivér Szőlőpálinka is a Nemzeti Pálinkakiválóságok sorába emelkedett.

 


Csalló Kft.

2009.november 17. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

logoCégünket 1993-ban – vegyészmérnökökként – családi vállalkozásként hoztuk létre azzal a céllal, hogy hagyományos kisüsti pálinkát állítsunk elő. A cégnév választással a bizalmat kívántuk erősíteni azzal, hogy családi nevünket adtuk tevékenységünkhöz. (tovább…)


Téti Szeszfőzde

2009.november 9. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

logoMAGUNKRÓL, AHOGY AZ SZOKÁS: A Téti Pálinkafőzde 1989-ben, családi vállalkozásban nyitotta meg kapuit a pálinkakedvelő ügyfelek előtt. A kezdetekben fő tevékenységünk a bérfőzés volt, majd 1997-től egyre nagyobb hangsúlyt és szerepet kapott a kereskedelmi főzés, a minőségi, palackozott pálinkák készítése. 2004-ben az európai uniós követelményeket is szem előtt tartva tovább bővítettük a pálinkafőzdét. (tovább…)


Bakonyi Íz és Párlat Kft.

2009.október 29. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Bakonyi Íz és Párlat KftMinden országnak megvan a nemzeti itala, Magyarországnak a pálinka. Ismerje meg a magyar kisüsti pálinka utánozhatatlan ízét! Igazán üdítő és ritka színfolt a teljesen kézzel készült csetényi pálinka. Szeszfőzdénkben a régi hagyományoknak megfelelően rézüstben,fatüzeléses rendszerben készül e kiváló ital.A gyümölcsök begyűjtésétől , a főzésen át a palackozásig mindent családi vállalkozásban végzünk, hisz igazán csak így tudjuk biztosítani minden üveg kitűnő minőségét. (tovább…)


Aranykapu Zrt.

2009.október 13. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Arany Kapu logoAz Arany Kapu Borászati Melléktermékeket Feldolgozó Zrt. közel negyven éve létesült Kunfehértón a borgazdaságban keletkező melléktermékek – a szőlőtörköly és borseprő – hasznosítására. Az azóta is működő üzem a komplex feldolgozás során ezekből a korábban kidobott, vagy alacsony értékűnek tartott nyersanyagokból értékes termékeket (törkölypálinkát, egyéb alkoholtermékeket, kalcium-tartarátot (borkősavat), szőlőmagot,  hőenergiát, stb.) állít elő.
(tovább…)


Szicsek Pálinkafőzde

2009.augusztus 19. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Szicsek PálinkafőzdeHagyományaink, közmondásaink bizonyítják, hogy a magyarok a pálinkát kismértékben fogyasztva a legjobb orvosságnak, étvágygerjesztőnek, erőt adónak és hangulatoldónak tartják. Nemzeti italunk az egészséges étkezés kiegészítője, ünnepi összejövetelek, családi és társadalmi események elmaradhatatlan kelléke.  A Szicsek Pálinkafőzde pálinkái hagyományos technológiával, kisüsti eljárással, szigorú szakmai precizitással készülnek. (tovább…)


Zsindelyes Pálinkafőzde

2009.augusztus 18. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Zsindelyes PálinkafőzdeA Zsindelyes Pálinkafőzde családi vállalkozásként indítottuk 1984-ben. Nevét a főzde mellett található Zsindelyes tanyáról kapta. Ekkor még csak tradicionális kisüsti lepárló berendezéssel készítettük a pálinkát, a tájegységre jellemző gyümölcsökből, majd 2006-ban munkába állítottunk egy modern, számítógép vezérelte oszlopos lepárló berendezést. Mivel a kisüsti mással össze nem téveszthető zamatát igénylőknek is a kedvében akartunk járni, a tradicionális technológiát sem vetettük el. (tovább…)


Miskolci Likőrgyár Zrt Prekop Pálinkafőzde

2009.augusztus 17. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Prekop logoA Miskolci Likőrgyár Zrt ősét 1916-ban alapították meg a borsodi megyeszékhelyen, s ettől az időponttól kezdve nem hiányozhatnak a cég által palackozott tüzes és zamatos italok egyetlen ünnepre terített asztalról sem. Cégünk eredetileg égetett szeszesitalokat gyárt, de már jó néhány éve külön termékcsaládként kezeli a kiváló minőségű valódi pálinkáit. Az elegáns palackokba töltött italok az abaúji, borsodi, gömöri és zempléni táj legjellegzetesebb ízeit hordozzák. (tovább…)


Mátraszesz Szeszipari Kft.

2009.augusztus 16. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Mátraszesz Szeszipari Kft.A Mátraszesz kft  2004 január 29.-én alakult, családi vállalkozásban

 

Ügyvezetője: Illés Zoltán
Székhelye: 3065 Pásztó Vár út 8
Fő tevékenysége: Desztillált szeszesitalgyártás (tovább…)


Panyolai Szilvórium

2009.augusztus 16. KATEGÓRIA:Pálinkafőzdék

Kinyomtatom     Továbbküldöm

Panyolai Szilvórium logoA PÁLINKA Magyarország legkülönlegesebb és egyben legfelejthetetlenebb itala. A pirospaprikához hasonlóan hazánkhoz köthető, az ország egyik legjellemzőbb terméke, azaz Hungarikum. A hazai gasztronómiában sok évszázados hagyományra tekint vissza a pálinka kultúrája, készítését és fogyasztását “pálinka” néven már több mint 500 éve követhetjük nyomon. A társas kapcsolatok nélkülözhetetlen hangulatteremtője, a falusi vigasságoktól a királyi lakomákig. (tovább…)