A jó törköly

2009. szeptember 16. KATEGÓRIA: Kultusz, Pálinkapercek

Kinyomtatom     Továbbküldöm

szőlőAhol sok szőlővel foglalkoznak, ott mindig található pálinkának való törköly. Így van ez a Hilltop Neszmély Zrt.-nél is, ahol az évi 10 millió palacknyi bor elkészítése során ugyancsak bőven akad a szőlő préselése során visszamaradt bogyóhéj, bogyóhús és mag – azaz igazi pálinkaalap. És mivel borpincéik mellett egy 100 éves, kisüsti technológiával felszerelt pálinkafőzde birtokosai is egyben, ahol ráadásul egy mindent tudó pálinkamester serénykedik – így minden adott a jó törkölypálinka elkészítéséhez.

 

7 éve készül Neszmélyen pálinka, a termelés és az eladás mennyisége szinte elenyésző a borforgalmazáshoz képest, hiszen mindössze 8–10 ezer palacknyit értékesítenek – és kizárólag törkölyt. A pálinkakészítést és -forgalmazást a cég vezetői hosszú távú befektetésként kezelik, mivel megítélésük szerint ma Magyarországon a pálinkafogyasztás kultúrája nagyjából ott tart, ahol a bor 15 évvel ezelőtt.

 

Tény, egyre divatosabb a fiatalok körében az igazán jó technológiával készült és tökéletes hőfokon felszolgált pálinka, azonban még korántsem olyan széles ez a fogyasztói réteg, hogy az egyre nagyobb számban megnyíló és működő pálinkafőzdéket rendre eltartsa – vélekedik a kérdésről Popovits Dávid, a Hilltop Neszmély Zrt. kereskedelmi igazgatója. A marketing még mindig finoman szólva sem elégséges, teszi hozzá, sokkal több pénzt kellene a cégeknek erre a területre fordítaniuk, ahogy teszik például Olaszországban a grappával – amely immár világhírű termék, pedig semmivel sem jobb a hazai topminőségű pálinkánál.

 

A pálinka igazi magyar szájíz szerint készült ital, olyan hungaricum, amelyet a külföldi fogyasztó nem ismer, nem ért, és nem is nagyon keresné, ha megkóstolhatná, mert számára idegen világ. Idehaza azonban hihetetlenül gyorsan fejlődik e téren a piac, és ha szerencsénk van, fogalmaz a szakember, sokkal hamarabb elérhetjük azt a színvonalat, azt a keresletet, amelyet borral 15 év leforgása alatt sikerült a hazai piacon. Ehhez egyébként minden adott, ugyanakkor égetően szükség lenne a pálinkamarketing színvonalának emelésére, illetve ezzel egy időben a jövedéki adóterhek és kötelezettségek mérséklésére, megkönnyítésére. De mivel Magyarországon élünk, talán nem szokatlan a következő megállapítás: annyira megnehezítik idehaza a (kis)termelők munkáját, termékeik versenyképességét, hogy gyakorlatilag ellehetetlenítik számukra a piacra jutást.

 

borászatJoggal vetődik fel a kérdés: vajon érdemes-e egy kisebb vagy nagyobb bortermelőnek, -forgalmazónak mindezek fényében a pálinkapiacot megcéloznia, vagy jobb, ha manapság „kihagyja” ezt a területet? A neszmélyiek szerint, akik hangsúlyozzák, hogy ők „csupán” a borkészítés melléktermékét használják fel, befektetniük a borászoknak nem érdemes, legalábbis abban az esetben, ha csak a törkölyt kívánják lepárolni. A bérfőzetés lehet jó alternatíva, ahogy élnek is ezzel jó páran, például Bock József, Gere Attila vagy a Pannonhalmi Apátsági Pincészet. Az igény – legalábbis idehaza – bővült. Ez abból is látható, hogy a nagyáruházak, hipermarketek idén számottevően szélesítették szortimentjüket. És mit hoz a jövő? Ma még nem tudható, azonban Neszmélyen úgy vélik, további bővülés nem várható.

 

Forrás: Vendég & Hotel
 

A Hilltop kiváló minőségű törkölypálinkáit megveheti a webshop-ban!


Kapcsolódó cikkek:

Buy Generic Levitra
#1 | 2011. október 13. 08:02 | Válasz erre az üzenetre »

I wonder how you got so good. This is really a fascinating blog, lots of stuff that I can get into. One thing I just want to say is that your Blog is so perfect!

Buy Generic Levitra

uggs outlet
#2 | 2011. október 14. 10:11 | Válasz erre az üzenetre »

This is one of the most incredible blogs Ive read in a very long time. The amount of information in here is stunning, like you practically wrote the book on the subject. Your blog is great for anyone who wants to understand this subject more. Great stuff; please keep it up!

mensagens para orkut
#3 | 2012. január 19. 07:36 | Válasz erre az üzenetre »

onsai, te nem is szereted a pálinkát :) (gondolom, te nyernél, már csak azért is mert protekciód van nálam :)

Szóljon hozzá Ön is!

Érdekesnek találta cikkünket? Írja meg véleményét, kíváncsiak vagyunk rá!